Imádok futni.

Annak ellenére, hogy a sport, a testmozgás mindig szerves része volt a mindennapjaimnak, mégis ritkán fordult elő, hogy rendszeresen futottam. Pár éve azonban “kampányszerű” alkalmakkor jóval többször mentem ki az utcára vagy a parkba, hogy koptassam a cipőtalpat. Ez főként évente egyszer futóverseny (saját magammal, és a kitartásommal versenyzem csak) formájában tetőzött tavasszal, majd utána abbamaradt. Abból a szempontból nem bántam, hogy mindig akadt más testmozgás, ami pótolta ezt. Ugyanakkor sokszor bennem volt, hogy ezt rendszeresíteni kellene.

Tudjuk, hogy a futás serkenti a vérkeringést, égeti a zsírt, megmozgatja az izmokat, növeli az állóképességet, javítja a tüdő kapacitását, boldogsághormont termel, csökkenti a stresszt, a vércukorszintet, mérsékli a vérnyomást, kikapcsol, és számtalan pozitív fiziológiai előnnyel bír. Számomra ezek inkább következményként csapódnak le, mint célként, de élvezem az előnyét. Az elmúlt években a futóversenyeken való részvételeim során mindig növeltem a versenytávot. Mostanra eljutottam oda, hogy a 10 km-es táv következik. Sőt, olyannyira következik, hogy bő 1 hét múlva részt is veszek rajta. Korábban már utaltam rá, hogy a blogírás benne volt az idei céljaim között, itt pedig elárulhatom, hogy a 10 km sikeres lefutása is közöttük van. Fontos volt számomra, hogy teljesíthető, de kellően nehéz célt tűzzek ki magam elé. Mert ha az ember becsülettel, és jó időeredménnyel szeretné lefutni ezt a távot, akkor arra rendszeresen készülni kell. Ezt én lelkesen meg is tettem, és meg is teszem, mert szeretném ezt a jó szokást a verseny után is megtartani. Persze kisebb távokkal, de rendszeresen.

“Vannak klubok, ahova sose tartozhatsz. Vannak szomszédok, akik mellett sosem lakhatsz, vannak iskolák, ahová nem kerülhetsz be, de a pálya mindig nyitva áll.” (Nike)

Imádok futni.

De nem volt ez mindig így. Sokszor csak azért mentem le futni, mert tudtam, hogy utána felszabadult érzés lesz. Ma már viszont futás közben is számos pozitívumról tudok beszámolni. Szerencsére eljutottam oda, hogy már igénylem is. Így igyekszem 2-3 naponta futni. A kulcsszó nálam a tiszta gondolkodás. Az első akadály a mai felgyorsult világban, hogy agyunk akár csak a reggeli munkahelyre érkezésig több 100, több 1000 impulzust kap, hirdetésekkel bombáznak minket, e-mailek, sms-ek, különböző üzenetek érkeznek okostelefonunkra, előbukkannak a friss hírek, stb. Gyakorlatilag annyi mindent kell tudat alatt feldolgoznunk, esetlegesen kiszűrnünk, hogy nagyon könnyen elfáradunk. Ez nálam sem történik másképp, jómagam szellemi munkát végzek, így a nap folyamán ez csak fokozódik. Döntéseket kell meghozni, mérlegelni kell, számolni kell, reagálni kell. Gyorsnak kell lenni, pontosnak kell lenni. Mind agymunka. Persze nyilván ez is fejleszthető, de a lényeg, hogy magas fordulatszámon pörgök.

Ennek ellenére a futásban én egy olyan nyugalmat találtam, ami habár nem kapcsolja ki a gondolataimat, de nagyon fókuszálttá teszi azokat. Így futás közben van időm elmerengeni számtalan kérdésről, kizárva minden mást. Ez lehet magánéleti, munkahelyi, vagy épp mindkettő. Adott esetben magáról a futásról is gondolkodom. Viszont olyan tiszta helyzetnek érzem mindezt, hogy azt gondolom, egy steril burokban vagyok, ahol a világ egyáltalán nem zavar. Ez pedig számomra egy óriási előny.


Nem volt ez mindig így, ezt is fejlesztenem kellett, de az edzettségi szinttel könnyen növekedett, hiszen már nem kellett a légzésre figyelnem, vagy épp arra, hogy nagyon elfáradok, mert mostmár légiesen könnyedén megy mindez. Természetesen nagy segítségemre van az okosórám, így a futás minden apró részletét valós időben tudom vizsgálni. Ez pedig számomra fontos.

Érdemes a mindennapokba beépíteni a futást, és az én receptem az, hogy piciben kell kezdeni. A szervezet úgyis jelzi, hogy igényli-e a táv növelését, vagy megelégszik egy adott szinttel. Hiszen nem kell folyton gyorsabbnak lenni, bőven kielégítő a rendszeresség és a kitartás. Mivel említettem, hogy fokozatosan növelem a távot, ezért elmondhatom, hogy a jövőben szeretném legalább egyszer lefutni a félmaratont is. Úgy gondolom, hogy annál nagyobb távra már nehéz ilyen életmód mellett becsülettel felkészülni, viszont a 21 km teljesíthetőnek tűnik.

Jó hír, hogy a tevékenység nem költséges, mindössze egy jó futócipő kell, ami évekig kiszolgál, azon felül én a ruházatban nem használok semmi spécit. A filmben Forrest Gump is egyszer úgy döntött, hogy elindul futni, mert az jól esett neki, és emiatt rengetegen csatlakoztak hozzá. Majd végül úgy döntött, hogy elfáradt, és hazamegy. Bízom abban, hogy a “jól esik” érzés még hosszú évekig bennem marad, így lelkesedéssel futok majd. Tagadhatatlan, hogy néha kellemetlen a szélben, a hóban, a jégben, azonban azt vallom, hogyha az ember elég elszánt, és kitartó, akkor sokkal könnyebb dolga van.

Imádok futni. És Te?

Tisztelettel:

Tom Newgie