Egy rendkívül érdekes dolgot hallottam a minap, és azóta próbálom megfelelően értelmezni mindazt. Azt hiszem, még nem sikerült teljes mértékben rájönnöm a titok nyitjára, ezért gondoltam azt, hogy írás közben talán tisztábban meg tudom fogalmazni magam számára az ebből adódó kérdéseimet, kételyeimet. Tulajdonképpen egyetlen szóval össze tudnám foglalni azt, amiről az általam hallott hosszas monológ szólt: elmúlik.
Hogyha egyszerűen közelítjük meg a dolgot, akkor mindez két irányból értelmezhető. Az első már korábban is evidens volt számomra. Amikor az emberrel valami rossz dolog történik, csalódás éri, nem a tervei szerint alakul az élete, akkor szomorúvá válik. Ennek intenzitása nagyban függ a történés súlyától, de nagy örömömre szolgál tapasztalatból azt mondani, hogy függ még a saját belső világunk edzettségétől is. Így a lelki állóképesség fejlesztésével, a pozitív gondolkodás erősítésével, a tudatos önfejlesztéssel olyan eszköz áll a rendelkezésünkre, amellyel könnyebb feldolgozni a történteket. Azt is szokták mondani, hogy az idő majd megoldja az ember bánatát, mindez majd elmúlik. Annak ellenére, hogy adott pillanatban ez biztosan nem jelent túl erős kapaszkodót, azért kijelenthető, hogy végeredményben működik. Egyszerűen csak türelem kell hozzá. Fontosnak gondolom ugyanakkor azt, hogy a fájdalmat ne tagadjuk le magunk felé, inkább éljük meg. Mert ez is hozzásegít a negatív élethelyzetek elmúlásához. Ez az irány tehát tiszta sor, ha az ember úgy érzi, nehezebbek a mindennapok, akkor az idő segít rajta.

Ami viszont engem jobban foglalkoztat, az a másik irány. Tegyük fel a példa kedvéért, hogy vágyom egy drága autóra. A vágyam akár gyerekkorom óta velem élhet, csak esetleg akkor még nem tudtam, milyen típusú, milyen színű, milyen erős. Aztán később többet tudtam meg az autókról, a márkákról, és kezdett kialakulni egy kép. Később már tapasztalattal is rendelkeztem különböző autókkal kapcsolatban, akár vezettem is őket. Még később tervbe vettem a vásárlást, és az ehhez szükséges anyagi feltételek is elkezdtem megteremteni. Aztán közben felismertem, hogy a vágyott autó áráért még több áldozatot kell hozni. De a gyerekkori vágyamat csak nem dobom el, hiszen fontos hinni a saját álmainkban. Így még keménnyebben dolgozom, hogy előteremtsem az autó megvételéhez szükséges pénzt. A példámban akár évtizedek is eltelhetnek a vágy megszületése, valamint annak bekövetkezése között. De ez a hosszú időszak tele volt motivációval, tervezéssel, célkitűzéssel. Amikor izgatottan bemegyek a szalonba, és átveszem az új autó kulcsát, akkor egy csodálatos érzés kerít hatalmába. Ilyenkor azt érzi az ember, hogy bármi lehetséges. Elszabadul a mérhetetlen boldogság, hiszen valóra vált egy álom. Senki sem tagadhatja azt, hogy ez nem csodálatos érzés. 

Ugyanakkor itt jön a csavar a történetben, amin első hallásra, sőt még másodikra is nagyon meglepődtem. Tele vagyok örömmel, mert valóra vált az álmom, de mégis valami változni fog. Elmúlik. Elsőre rémisztő volt számomra szembesülni azzal, hogy nem csak a rossz dolgok múlnak el idővel, hanem a jók is. De hogyna nem ennyire végletesen értelmezem a kijelentést, akkor is azt a konklúziót kell leszűrnöm, hogy a dolgok iránti hosszas örömteli vágyódás, vagy a dolgok elvesztéséből adódó hosszas szomorúság is elmúlik. Ez a kijelentés jó hír lehet a pesszimistáknak, és jó hír lehet az optimistáknak is.

“Élményeket gyűjts, ne tárgyakat!”

Szabó Péter

Mindez azért a fenti idézettel talán könnyebben értelmezhető. Mert ha maradok a pozitív megközelítésnél, akkor megvehetem a legújabb okostelefont, a leggyorsabb autót, a legdrágább öltönyt, az általuk okozott hirtelen fellángolás is elmúlik. És utána talán vissza sem jön többet. Hiszen a tárgyak megszerzésének öröme egyszeri. Ugyanakkor teljesen egyetértek az élmények gyűjtésének előbbrevalóságával. Mert egy csodaszép emlék, egy tapasztalás, egy érzelmi kapocs könnyen felidézhető, csodálatos elménkben eltárolható, és szinte bármikor visszaidézhető. Ki ne járt volna már úgy, hogy az utcán egyedül sétálva eszébe jutott valami vicces élmény, és ezért mosolyogni, vagy akár nevetni kezdett nem törődve a környezet furcsálló tekinteteivel.

Ezért végső üzenetként azt fogalmaztam meg magamnak, hogy a csodaszép emlékeket igyekezzem minél jobban ápolni, hogy azokra visszagondolva mindig pozitív érzések fogjanak el. Persze ez nem azt jelenti, hogy elutasítom a materiális dolgokat, hiszen tagadhatatlanul szükségünk van rájuk az életben. Inkább azt próbálom hangsúlyozni magamban, hogy az élmények jóval előrébb vannak, sokkal több, és tartósabb pozitív töltetet hordoznak annak érdekében, hogy sikeresen megőrizzük a mindennapi motivációt, új célokat fogalmazzunk meg, és túllendüljünk a rossz dolgokon. És ha még pozitívabb szeretnék lenni, akkor azt mondhatom, hogy a negatív dolgokra azért van szükség, hogy sokkal édeseb legyen minden pozitívum. Bizony, hogy ezt a legnehezebb elfogadni, de az élet újra és újra azt igazolja, hogy mégis megéri.


Mint ahogy a blog írása közben fogyasztott vegán mandulás fügetorta élménye is elmúlik, de emlékként örökre megmarad, főleg azért, mert még soha nem kóstoltam ilyet. De meg kell vallanom, hogy fenséges. Mint az élet íze.

Tisztettel:

Tom Newgie