A blog elindulása óta (2017. február) 12 milliárd olvasói levelet kaptam, amit ezútun is köszönök, valamennyit végigolvastam, és válaszoltam is rájuk. Egyikük tartalmazott egy érdekes témát, amiről úgy vélem, fontos lehet beszélni.

(Az elkövetkező mondanivalómtól függetlenül fontosnak tartom, hogy a humor, és a megfelelő szintű irónai helyet kapjon az életünkben, mert egyrészt igényes alkalmazásával a környezetünk kellemesebbé varázsolható, másrészt segít számtalan esemény, történés feldolgozásában. És néha segít könnyebben elfogadni a valóságot is. Példának okáért, és hangsúlyozom, hogy ez csak egy fiktív, kitalált példa: segít feldolgozni azt a tényt, hogy nem érkezett hozzám 4 hónap alatt egyetlen olvasói levél sem. Ha most emiatt mégis mondanivalód támadt, azt jelezd bátran: tomnewgie@outlook.com)

A zárójeles megjegyzésemtől függetlenül egy beszélgetés során kaptam azt a tippet, hogy érdemes lehet foglalkozni azzal a témával, amit azóta porcelánkoronának neveztem el. Mit is jelent számomra a porcelánkorona? Egy olyan dolgot, ami nagyon értékes, a mai világban azonban sajnos egyre ritkább. Ugyanakkor borzasztóan törékeny, így értéke ellenére egy pillanat alatt összetörhet, és utána már a legelszántabb restaurátor sem tudja helyrehozni. Mindannyian vágyunk a meglétére, ugyanakkor tartunk is tőle, és ez a kettősség áthatja az élet szinte minden területét. Egy kívülállónak igazán veszélyes fegyvernek tűnhet, aki viszont teljes valójában hisz benne, az élvezi annak minden pozitívumát.

Íme tehát a porcelánkorona:

Bizalom

A mai karrierista versenykörnyezetben belénk nevelték, hogy ne bízzunk senkiben, mivel hatalmas a verseny, úgy juthatunk előre, hogy másokat leigázunk, csak magunkkal érdemes tehát törődnünk. És különben is, ha valakivel munkahelyi környezetben bizalmi viszonyt alakítunk ki, akkor előbb, vagy utóbb biztosan kihasználja azt, és hátba szúr minket egy nem várt pillanatban. És ezzel lehet, hogy az addigi terveinknek teljesen keresztbe tesz.

NEM!

TIPP: Ha ilyen környezetben dolgozol, akkor minél gyorsabban állj tovább, mert hacsak nem szereted a bizalmatlan viszonyokat, akkor az nem a te helyed. Biztosíthatlak a felől, hogy léteznek olyan vállalatok, munkahelyi lehetőségek, ahol működik a bizalom, sőt szinte alapkövetelmény. Ha a továbbállás nem olyan könnyen kivitelezhető, még akkor is elképzelhető út az, hogy megpróbálunk bizalmi viszonyokat kialakítani legalább a közvetlen munkakörnyezetünkkel. Ehhez sokszor szükség van arra, hogy az irodán kívül is találkozzon a közösség. Ennek pedig ma már végtelen formája lehet, egy egyszerű sörözéstől a virtuális versenyekig bármi.

Érdekes (és akár veszélyes is) kérdés azonban a magánélet különböző területein tapasztalható bizalom. Vegyük például a háziorvosunkat, akire adott esetben feltétel nélkül hallgatunk, hiszen az ő szava szent, és sérthetetlen. De élhetünk-e azzal a gyanúval, vagy egyáltalán szükséges-e az, hogy ezt a bizalmi viszonyt mégis megkérdőjelezzük, és azt mondjuk, hogy tiszteletben tartom a diagnózist, a gyógymódot, de azért más orvos véleményét is kikérem? Hiszen lehet a bizalmam 100%-os, mégis előfordulhat, hogy téved. Ennek azonban ilyen szinten nagyon komoly következményei lehetnek. Egy befektetési tanácsadó rossz tanácsára elúszhat a pénzem, de az akkor sem lehet annyira fontos, mint a saját egészségem. A magánéletnek számos hasonló aspektusából vehetnék még példát. És itt fogalmazódik meg bennem a kérdés, hogy valóban helyes-e, hogy akivel valamilyen kapcsolatban állunk, az élvezze teljes bizalmunkat.

RÉSZBEN!

TIPP: Légy nagyon éber, minden helyzetben. Fontos az, hogy bizalommal közelíts az emberek felé, mert törvényszerűen ők is megpróbálnak így tenni. Ugyanakkor tartsd szem előtt azt, hogy lehet, hogy ők csak próbálnak úgy viszonyulni, de valójában nem teszik, vagy nem tehetik. Sajnos erre nehéz szabályokat hozni, mert egyrészt hallgatnunk kell a belső ösztönünkre, másrészt sok tapasztalattal kell rendelkeznünk. Azt azonban nem tartom jó útnak, hogy emiatt inkább senkinek nem adom a bizalmam attól félve, hogy csalódni fogok. Mert az ilyen élet a rettegésre, a félelemre épül. És tudjuk, hogy a félelemre épülő rendszerek nem tartósak, nem működőképesek.


Viselni kell tehát a porcelánkoronát, mert élhetünk benne királyként, királynőként. De tudnunk kell azt, hogy ha viharos szél támad, és leesik a fejünkről, akkor bizony összetörhet. De csak azért betiltani a kést, mert azzal embert lehet ölni, vagy azért nem gyártani CD-t, mert kalózkodni lehet vele, vagy azért nem inni bort, mert aki így vezet, balesetet okozhat…

Sokat gondolkodtam, hogy vajon lehet-e, kell-e teljes bizalommal lenni mindenki felé. Úgy vélem, hogy nem. De fontos az, hogy mégis törekedjünk arra, hogy minél több emberrel kialakítsunk ilyen viszonyt. Sőt, egy még magasabb szint, hogy olyan emberekkel vesszük magunkat körül, akik jogosan élvezhetik bizalmunkat, és mi is az övéket. És a bizalom törékenységét mindig lehet csillapítani az őszinteséggel. Bárki, bármit mond, biztos vagyok benne, hogy ezt úgy a magánéletben, mint a munka területén érdemes figyelembe venni. Ha pedig valami okból kifolyólag akadályokba ütközünk, akkor pedig azt kell tudatosítanunk, hogy mindig van választásunk.

(Az előbbiekben sokszor használtam a ‘kell’ szócskát, de szeretném hangsúlyozni, hogy jelen szövegkörnyezetben nem szabad olyan erős nyomatékot adni neki. Hiszen pontosan amiatt, hogy mindig van választásunk, ezért a ‘kell’ szócskának is más a jelentéstartalma. Legalábbis számomra.)

Tisztelettel:

Tom Newgie