Van valami különös abban, amikor az ember kinéz az ablakon, és elmereng picit. Szeretem az ilyen pillanatokat, mert tudom, hogy annak ellenére, hogy itt vagyok bent, a kint rejti csak igazán a végtelen lehetőségeket. Jó dolog a kitekintés akkor is, amikor kissé beszűkül a világ, és úgy tűnik, hogy szükség van arra, hogy az idő picit megálljon. Nem lehet mindig rohanni, mert egy dolog megélni az eseményeket, de fontos, hogy legyen idő arra, hogy mindezt megfelelő tapasztalatként raktározzuk el. Példának okáért megnézünk egy filmet, ami hemzseg a mondanivalótól, de mi ahelyett, hogy mindezt átgondolnánk, csak hagyjuk, hogy kikapcsoljon minket arra a két órára. És ennyi, semmi több. Pedig mindig érdemes picit a dolgok mögé látni, az élet apró dolgaiban is.

Azt gondolom, hogy ilyen mérlegelésre adhat lehetőséget egy nyugodt, nem túl forró nyári vasárnap is, amikor tényleg semmi kötelezettség nem terhel minket, csak annyi a dolgunk, hogy feldolgozzuk, és értelmezzük a megelőző időszak eseményeit, élményeit. Fontos persze a pozitívumokra koncentrálni, de ha úgy érezzük, hogy a negatívakat is helyre kell tenni, akkor ne habozzunk, tegyük meg, hiszen ez is fontos a továbblépéshez.


Van valami különös abban, amikor az ember kinéz az ablakon, és elmereng picit. Szeretem az ilyen pillanatokat, és most egy fontos üzenet fogalmazódott meg bennem. Több apróbb célom van az elkövetkező hónapokban, de most saját magamnak egy fontos visszacsatolást adtam, amivel jelzem, hogy így kell előre menni. Ennek egyik szelete az, hogy az ember nagyon sokat tanul, azonban az élet nem elmélet. Gyakorlati műfaj. Így a megszerzett tudást valós helyzetekben kamatoztatva, hatalmas sikerélményre lehet szert tenni. 

A világ nagyon gyorsan változik, egyik célom pedig pont ennek a változásnak a hullámát lovagolja meg. Egy másik arra vonatkozik, hogy megfogadva bölcs, sikeres emberek tanácsait valóban elérhető-e az, amiről beszélnek? Egy harmadik az élet megint más területére terjed ki. Jelen helyzetben nem szeretném ezeket bővebben kifejteni, de elérésükkor beszámolok valamennyiről.

“Mindenki elbukik. A győztesek csak abban különböznek, hogy ők újra meg újra felállnak!”

Bob Gass

Hiszen tudom, hogy el fogom érni őket, mert ha nem hinnék benne, akkor miért is fognék bele? Hálás vagyok, hogy céltudatosságom kitartással és türelemmel párosul, és tudom azt, hogy megfelelően tudom mindezt felhasználni a saját jó ügyem érdekében. Amikor az ember kinéz az ablakon, akkor kitekint komfortzónájából, és a múltból tanulva megállapítja a jelenben, hogy milyen jövőbeli tervei vannak. Ezt tettem én is, és szerencsére számtalan megállapításra jutottam. Emiatt most be is fejezem bejegyzésemet, mert hozzá kell fognom a céljaim teljesítéséhez. Azonnal. Mert nem várhat.

Nézz csak ki az ablakon, merengj el pár percig, és csodát fogsz látni! Persze csak ha elég kitartó, kíváncsi, és türelmes vagy!

Tisztelettel:

Tom Newgie