Egy érdekes kérdés ütötte meg a fülem a napokban, amire saját válaszom szinte gondolkodás nélkül megszületett. Noha nem azért, mert korábban gondolkodtam már ezen, de úgy hiszem, hogy most is kitartok az álláspontom mellett. Talán a kérdés önmagában nem olyan trükkös, mint elsőre hangzik, de azért mégis el lehet rajta merengeni percekig.

A kérdés pedig így hangzott:

“Mit üzennél a 10 évvel ezelőtti magadnak?”

Reflexből a válaszom ez volt: semmit. De pontosítva a választ, ilyesmire gondoltam:

“Cselekedj adott pillanatban a legjobb tudásod szerint!”

Ezzel pedig arra céloztam, hogy a 10 évvel ezelőtti magamnak biztosan nem szóltam volna az élet buktatóiról, a leselkedő veszélyekről, a közelgő örömökről, kudarcokról, stb. Ugyanis az, aki vagyok ma, az a saját szempontomból magamnak köszönhető, a saját utamat járva jutottam el oda, ahova, és ma biztosan más (negatív értelemben) ember lennék, hogyha előre tudok olyan dolgokat, amiket 10 éve még csak elképzelni sem tudtam volna. És ez rendben van így, mert nem kívánhattam volna magamnak korábban, hogy megspóroljam az élet azon oldalát, ami nem teljesen a pompáról, csillogásról szól.

Azt gondolom tehát, hogy szükséges az, hogy az ember olyan tapasztalatokat is szerezzen, amik lehet, hogy adott esetben fájdalmasak, de mégis hozzájárulnak ahhoz, hogy teljes, felnőtt életet éljünk. És egy percig sem sajnálom azt, hogy az vagyok, aki vagyok, azon az áron, amin. Hiszen ki is lennék magam, ha nem az, aki vagyok. Ebben benne van minden erőfeszítésem, addigi tapasztalatom, gondolatom, szerencsém, bánatom, lehetőségem, kitartásom, kételyem, csalódásom, sikerem. De ez vagyok én, az adott pillanatok legjobb döntéseinek halmaza.

És persze van, hogy ezzel megbántunk másokat, de meg kell tanulni bocsánatot kérni, megbocsátani, és vállalni a felelősséget. Emberek vagyunk, szerencsére hibázunk. Ez adja az élet egyik esszenciáját, mert így mindig lehet törekedni a szebbre, jobbra. Ez talán motivációt is ad, és lendületet a jövőre nézve.

Ha 10 évvel ezelőtt megüzenem magamnak, hogy 5 évvel később egy adott helyzet hogyan alakul, akkor beleszólok a sorsomba, de az biztos, hogy visszacsap valamilyen formában. Mert vannak dolgok, amiket nem szabad megúszni. Szükséges azt megtapasztalni. De ha mindig a legjobb tudásom szerint cselekszem, akkor például kudarc esetén azt tudom mondani magamnak nyugodt lelkiismerettel, hogy megpróbáltam, de nem sikerült. Ezután pedig emelt fővel tudok tovább haladni az utamon. Ez fontos számomra, mert ha magam felé el tudok számolni, akkor egy olyan fontos harmónia alakul ki, ami kisugárzik a környezetemre és képessé tesz arra, hogy azt érezzem, kissé megváltoztatom a saját kis világomat.

Azt állítom tehát, hogy a saját tapasztalásaink által leszünk azok, akik, és ezt egy külső hang nem tudja befolyásolni jelentősen. Gondoljunk csak bele például a szülői tanácsokba, amikor makacsul ellenkeztünk. Lehet, hogy végül nekik lett igazuk, de magunknak kellett erre rájönni.

Természetesen nincsenek univerzális válaszok, ezért minden nap hatalmas, de dicsőséges feladatot, és önismereti munkát végzünk. Én azt ajánlom tehát, hogy cselekedj mindig a legjobb tudásod szerint, de tanulj a hibáidból. Mindez pedig biztosan előre fog vinni.

Sok sikert és kitartást!

Tisztelettel:

Tom Newgie

Reklámok