Ezt a bejegyzést friss házas rokonaimnak ajánlom, és ezúton is sok boldogságot kívánok!

Emlékszem, amikor gimiből elballagtam (félreértés ne essék, nem mostanában volt) számtalan osztálytárs, ismerős beszélte, hogy milyen jó, hogy egy városban fognak tanulni egyetemen, fősikolán. Mert akkor majd sokat tudnak találkozni. De ez általában nem valósult meg, kivéve néhány nagyon erős gimnáziumi barátságot. Jellemzően ilyenkor kissé kicserélődik a baráti kör, de ha meg is marad a régi, akkor is egy nagyon fontos dolgot le kell szögezni. Magától nem működik. Hiszen, ha csak szavakkal, tettek nélkül hajlunk a nagy találkozásokra, akkor rendszerint elmaradnak. Sőt, sokszor van, hogy a másikra várunk, ő nem keres, akkor én sem. És a nagy szavak végül abba fulladnak, hogy az öt éves találkozón alig van valaki, akit nem először látunk azóta. Helyén van ez így? Ez az élet természetes velejárója? Kár is ezen gondolkodni?

Nos, erre biztosan nem tudom a választ, főleg azért, mert a baráti társaságom teljesen más körökből épül fel. És jómagam nem is tettem betarthatatlan ígéreteket másoknak. És részemről úgy vélem, hogy nincs is ezzel semmi baj.

Amiért viszont megfogalmazódott bennem a fenti téma, az inkább a család oldaláról közelíti meg a kérdést. Véleményem szerint a család a boldogság azon forrása, ami igazán nem kerül semmibe. Ott vannak minden körülmények között, támogatnak, segítenek. Ugyanakkor a közeli és távoli rokonságban hasonló jelenség figyelhető meg, mint a gimi végén. Hiszen egy-egy ritka találkozó (születésnap, esküvő, ballagás) alkalmával mindig megfogalmazódik az igény, hogy találkozzunk többet. És jellemzően itt is nehezen megy, még akkor is, ha egy városban élünk. Hiszen ideje mindenkinek nagyon kevés van. De be kell látni, hogy érdemes törekedni, hiszen a család az, ahol rengeteg pozitív visszajelzést kaphatunk, őszinte érdeklődés és tisztelet övezi a beszélgetéseket.

“A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.” Richard Bach

Belőlem egy családi esküvő hozta elő ezt az igényt, amikor erősen elhatároztam, hogy lehetőség szerint sűrűbben tartom a kapcsolatot mindazokkal, akik születési jogon bekerültek abba a körbe, amit úgy hívunk: család. Tudom azt, hogy nem lesz egyszerű, de azt is tudom, hogy kitartással könnyedén fenntartható a dolog. Főleg, ha biztos vagyok abban, hogy mindkét fél hajlandóságot mutat. Hiszek abban, hogy az embernek arra van ideje, amire kerít, és ha igazán fontos dolgot szeretne elérni, akkor megtalálja az alkalmat rá. Hiszen annyi pozitív energiát nyerhetünk egy-egy ilyen találkozó alkalmával, ami többet ér bármilyen anyagias értéknél.

A bejegyzésem apropója picit az is, hogy állj meg egy pillanatra, gondold végig családi kapcsolataidat, és esetleg keress fel te is legalább egy családtagot, akivel szívesen tartanád sűrűbben a kapcsolatot. Hidd el, hogy működni fog, hiszen mindketten szeretnétek. Sok baj van a világban, de egy stabil, erős család kosként törheti szét az akadályokat.

Tisztelettel:

Tom Newgie