Halványlila gőz

Ekkor:

Emlékszem, gyerekkoromban találkoztam velük először, akkor még VHS kazettán. Azóta több műsorukat láttam online, de élőben mindeddig nem volt alkalmam találkozni velük. A L’art pour l’art társulat több, mint három évtizede szórakoztatja a publikumot úgy, hogy mindig diszkréten távol tartotta magát a politika, az aktuális rendszer kritikájától. Kimondva legalábbis. Hiszen a zseniálisan felépített, megszerkesztett, néha még spontánnak is tűnő poénmozaikok mégis rejtenek olyan mély mondanivalót, amellyel a néző azonosulni tud. Saját örömét, bánatát, csalódását, sikerét tudja megélni az általuk előadott történetekben.

A négy előadó tucatnyi karaktere (Besenyő család, Naftalin Ernő, a Költő, Frigid Mirrill, stb.) mindig fenségesen ragyog a humor fellegvárában. Az előadások abszurditástól, evidenciától, és kiszámítható váratlanságtól nem mentesek. Szerencsére. Hozzám közel állnak a szóviccek, a kissé angol humorba hajló helyzetmegoldások. A legtöbb karaktert tehát ismerjük, mégis az alapszituáció ismerete ellenére mindig új magasságokba emelik ugyanazt az élethelyzetet. Képesek arra, hogy csupán a színpadon való jelenlétük vicces, egyetlen szavukon pedig már nevet a közönség. Savanyúcukor. Ezt olvasva senki nem nevet, de valahogy, amikor Besenyő Pista mondja ezt Margitnak, mindenki derül, mert minden kiderül.

Végre tehát előben nevethettem végig az előadásukat, amely saját elmondásuk szerint azért kapta a Halványlila gőz címet, mert fogalmuk sem volt, milyen címet adjanak. A Bábszínház 13 soros nézőterén közvetlen a kapcsolat a színpadi jelenetek és a nézőközönség között. Olyannyira, hogy 1-1 klasszikusnak számító mondatot a közönség bekiabálása által is hallani lehetett. Például, amikor Naftalin Ernő elindult a közönség felé, hogy “önként” jelentkezőt vadásszon, csak annyit mondott:

“Az első sorban ülők joggal vannak besz…” Naftalin Ernő

A mondat utolsó szavát a közönség egészítette ki. Azt kijelenthetem, hogy az előadásaik nem kimondott családi program, inkább csak a felnőtteknek ajánlott. Nem azért, mert lenne benne csúnya szó, vagy felnőtt utalások, hanem maguk a történetek, a humor irányultsága nem a gyerekek felé mutat. A jelenetek hossza, és sorrendje mérnöki pontossággal szerkesztett, nem jut idő arra, hogy az ember beleunjon. Így sikerül fenntartani a szinte folyamatos, 1.5 órás nevettetést.

A poénok néha olyanok, hogy a fejünket csapkodnánk az abszurditástól, de a végére mégis feltöltődve, mosolyogva távozik mindenki. Beleértve magukat a szereplőket is. Ugyanis az előre megírt szövegek ellenére minden adódó alkalmat megragadnak az improvizációra, amire azért is van szükség, hogy ők maguk meg ne unják a kb. 1-1.5 évig játszott előadást. Így előfordul, hogy például egy páros jelenet színpadi röhögésben tör ki. De a közönség velük nevet, teljesen helyénvaló ez így.

Persze biztos vagyok benne, hogy nem mindenki értékeli azt a műveszetet, amit a L’art pour l’art képvisel. De személy szerint én csak ajánlani tudom mindenkinek, aki kikapcsolódásra, felhőtlen szórakozásra vágyik. A négy előadó személyisége megfelelően egészíti ki egymást, és a közös munkájuk eredménye méltán lett egy erős brand az elmúlt évtizedekben. Természetesen ilyen hosszú fennállásuk is bizonyítja létjogosultságukat, mert egy hazánkban egyedinek számító műfaj képviselői.

Nagyon örülök, hogy a VHS után végre élőben is láthattam őket, nagy izgalommal várom következő műsorukat, amelyet biztosan megnézek majd.

Tisztelettel:

Tom Newgie

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s