Indiai magyaros

Szeretek főzni. Hogy tudok-e? Még szerencsére senki nem panaszkodott. Valahogy az egész folyamat kikapcsol, és sikerélményt ad, amikor elkészül valami finomság. Van egy recept, amit még egy főzőtanfolyamon tanultam, de azóta a saját képemre átformáltam. Úgy érzem, hogy elkészült a végleges verzió, így most megosztom mindezt.

Már a blog indulásakor célom volt, hogy néha recepteket is megosszak, eljött tehát ennek is az ideje. Íme az első, ami igyekszik lerombolni azt a sztereotípiát, mi szerint ami egészséges, az nem lehet finom. Ezt a receptet számtalan húsevő barátom kóstolta, és mindenkinek ízlett.

“A főzés voltaképpen szeretetteljes és önzetlen tevékenység, ami a szakács számára is örömmé válik a hozzáértő vendég révén.” Stefan Andres

A hozzávalók az indiai és egyben magyaros zabfasírthoz (kb. 15 db):

  • 2 pohár zabpehely
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1/2 pohár zsemlemorzsa
  • apróra vágott petrezselyem
  • só, pirospaprika, őrölt kömény, curry
  • olaj
  • 2 pohár víz

Elkészítés:

  1. Egy közepes méretű edényben közepes lángon két evőkanálnyi olajon közel ropogósra sütjük az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát. Mindezt pár percig kevergetjük, majd hozzáadjuk az összes fűszerből elkészített keveréket.
  2. 1/2 pohár vizet öntünk az edénybe, és mindezt további 5 percig, fedő alatt pároljuk.
  3. Hozzáadjuk a 2 pohár zabpelyhet, valamint a maradék 1.5 pohár vizet, és pár percig sűrű keverés mellett megfőzzük a zabot. Ha a zab túl sok vizet szív fel, adjunk hozzá még.
  4. Végül, amikor majdnem minden víz felszívódott, hozzáadjuk a zsemlemorzsát és a petrezselymet. És további pár percig, ritkábban kevergetve főzzük, amíg egy gyúrható masszát nem kapunk.
  5. A tűzről levéve fedő alatt hagyjuk kissé kihűlni (kb. 1 óra) a masszát, amelyet 20 percenként megkeverünk.
  6. Végül olajos kézzel lapos fasírtokat formálunk, majd kevés olajon, serpenyőben ropogósra sütjük mindkét oldalát.

TIPPEK:

  • ha túl puha marad a még forró massza, akkor adjunk hozzá zsemlemorzsát
  • sokan nem kedvelik a curry-t, nyugodtan kihagyható, abban az esetben adj hozzá több pirospaprikát
  • köretnek bulgur vagy barnarizs ajánlott

Ez pedig a reklám helye, szeretnék ajánlani egy cukormentes desszertekre, édességekre specializálódott blogot, ahol – már vegán is – változatos receptek találhatóak: Cukormentes mennyország.

Jó étvágyat mindenkinek!

Tisztelettel:

Tom Newgie

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s