Leszálltam a villamosról, mint a legtöbb hétköznap reggel. Elindultam a gyalogátkelőhöz, és vártam, hogy a jelzőlámpa zöldre váltson. Azonban abban a 27 másodpercben egy érdekes dolog jutott eszembe, amit gyorsan tovább is gondoltam, amíg végül meg nem született a fejemben az a koncepció, amiről ez a mostani bejegyzés szólni fog.

Számomra 27 másodperc volt a várakozási idő, azonban akadtak páran, akik a szabályok figyelmen kívül hagyásával már 22 másodperc után elindultak abban a tudatban, hogy mivel tegnap is akkor váltott a lámpa, amikor a kanyarodó sáv érkező autói fékezni kezdtek, ezért ma sem lehet másképp. Lehetett volna másképp, hiszen a forgalomhoz alkalmazkodó rendszer dönthetett volna másképp is. Nem is ez a lényeg. Ami a köztes 5 másodpercben eszembe jutott, az az, hogy mi történne akkor, ha a gyalogosokat is úgy figyelnék, mint az autósokat.

Tehát kamerák lennének a gyalogátkelőkön is, és úgy, ahogy az autós a piros lámpán való áthaladáskor büntethető, ez megtörténhet a gyalogossal is. Természetesen nem szeretnék ötleteket adni a hatóságoknak, és tudatában vagyok annak, hogy ez rendkívül költséges megoldás lenne.

Ez volt tehát az első ötletcsokor, ami eszembe jutott. Ugyanakkor szinte egyből ez után arra gondoltam, hogy a technológia már ma is létezik. Hiszen arcfelismerő rendszereket már biztosan alkalmaz a titkosszolgálat, így a felszerelt high-tech kamerák elméleti és gyakorlati síkon is képesek lennének arra, hogy kiszúrják, és azonosítsák a piroson áthaladó gyalogosokat. És igen, felmerül a kérdés, hogy vajon rendelkezésre áll-e akár hazánkban egy arcképes adatbázis a lakosságról. Minden bizonnyal a válasz az, hogy nem. De az adatbázis felépítése csak döntés kérdése, hiszen az ujjlenyomat mellett az arcunk 3D-s, beszkennelt modellje is lehetne kötelező elem. Ami persze sűrűbben változhat, mint az ujjlenyomat, de képzeljük csak el azt, amikor a köztéri kamerák folyton követnek minket, és azonosításunk során megtanulják a változásokat is. Hosszabb haj, szakáll, szemüveg, stb. Nem jelentene gondot.

Mindenki első gondolata az lenne, hogy kérem, hol van itt a privátszféra? Jelentem, már régen nincs. Ezen sorok írásakor is biztosan fut egy szuperszámítógépen olyan algoritmus, ami például a terrorgyanús körülményeket elemzi ebben a szövegben. Jelentem, én csak egy egyszerű blogger vagyok. Futurisztikusnak hangzik, de ez mégis a jelen. Mobiltelefonjaink által 0-24-ben lehallgathatóak vagyunk, internetes lábnyomunk szinte tökéletes profilt alkot rólunk, és egy dolog mindezt reklámcélokra használni, egy másik azonban az a kitettség, amit a cyberbűnözés előszeretettel kihasznál.

Nem véletlen, hogy ma már léteznek olyan tárgyalótermek, amelyek teljesen leárnyékoltak, és mobiltelefont tilos bevinni. Itt van a legnagyobb esély arra, hogy a tárgyalófelek megállapodása saját, tudatos akaratukon kívül biztosan nem szivárog ki.

“Nincs olyan gépezet, amely megálljt parancsolhat az ember akaratának.” James Aldridge

Én azt vallom, hogy mivel a lehallgatás/megfigyelés/internetes kémkedés olyan mértékeket öltött, amely vélhetően kontrollálhatatlan, ezért a legjobb, amit tehetünk, hogy éljük tisztességes polgári életünket. Hiszen amennyiben nincs titkunk, nem történik semmi. Ha pedig bombát tervezek itthon gyártani, akkor – magamat kívülről szemlélve – elvárom, hogy bizonyos szervek erre ráleljenek, mielőtt baj történik. És igen, pontosan tudom, hogy ezt a fajta információt is lehet rossz célra felhasználni, de személy szerint engem ez addig nem zavar, amíg a mai bonyodalmas politikai, katonai helyzetekben mindez a biztonság lehető legmagasabb szintjét igyekszik garantálni.

A mesterséges intelligencia pedig óriási változásokat hoz, és fog hozni ezen a területen is, elképzelni sem tudjuk, hogy milyen hasznosítási módjai lesznek. Az azonban biztos, hogy egyrészről könnyebb lesz az életünk, másrészről áldozatokkal fog járni. A kérdés igazából az, hogy ki, hogyan viszonyul ezekhez az áldozatokhoz. Ebben én nem foglalnék állást, de az biztos, hogy ez a fajta forradalom itt zajlik a szemünk előtt. Számomra egyelőre mindez izgalmas, és kíváncsian figyelem az előrelépéseket.

Tudatosan provokatívnak szántam ezt a bejegyzést, és örülök, hogy reggel mindez eszembe jutott, mert néha nem árt egy pillanatra lelassítani, és átgondolni, hogy mik vannak a világban, és mik lehetnének. A technológia áldás? Vagy átok? Mérlegeld magad!

Tisztelettel:

Tom Newgie