Tombol a március, amit nagyon sokan vártunk, hiszen a tavasz ébredő ereje titkosan kezdi belopni magát a mindennapokba. Szinte észre sem vesszük, hogy észrevettük. Már nincs az a medve, aki barlangjában maradna, ők is várják a virágzó szamócát, és a friss forrásvizet, amit a téli hó olvadt patakjai töltenek meg ismét.

A tavasz legtöbbször a költészetben, a művészetben, a természetben is a születést, az újrakezdést szimbolizálja. Bámulatos, ahogy egyik pillanatról a másikra virágok ezrei, levelek milliói rügyeznek, és illatoznak még a szmogos városok utcáin is. A kontinentális tavasz tehát egy olyan időperiódus az életünkben, amikor magunk is egyre jobban, boldogabban érezzük magunkat.

“Egy kedves szó olyan, akár a tavaszi napsütés.” Közmondás

Ez persze nem jelenti azt, hogy a telet depresszióban, szomorúságban töltöttük, hiszen annak sajátos báját sokan nem cserélnék el semmivel. Viszont mégis üdítő érzés, amikor először mehetünk ki kabát nélkül. Ilyenkor szinte mágnesként vonzza lelkünket a természet, a napsütés, arra bíztatva minket, hogy a friss levegőn töltsük el időnket. Nem is csoda, hiszen a napsütéses órák száma ilyenkor draszikusan megugrik, a napról napra érezhetően növekvő világosság pedig egyre megnyugtatóbb.

A napsütés segít számtalan bőrprobléma megoldásában, D vitamint ad, segít a csontok épülésében, segít jobban aludni, ellazít, stresszt old, melengeti a testet és a lelket egyaránt. Napsütés nélkül ilyen formában nem is lenne élet, ezért nem csoda, hogy egy napos hétvégén sokan kapnak az alkalmon, és a parkokban, rakpartokon, erdőkben barangolnak.

Azért csodálatos mindezt látni, mert az emberek kisugárzása is megváltozik egyik pillanatról a másikra. Valahogy több mosolygós, derűs arcot látni az utcán, ami egész egyszerűen láncreakcióként tud tovább terjedni. Ilyenkor varázsütésre emelkedik a toleranciaszint, és az addig elviselhetetlenül létező társadalom ledobja álarcát, és kimutatja a valós, optimista énjét. Kicsit néha olyan érzésem is van, mintha kígyóbőrként tudnánk levedleni az utálatot, a depressziót. Van persze egy apró baj, mert az újdonság varázsa nem tart sokáig, és amint megszoktuk a napos állapotot, kissé mindig visszazuhan a bunkométerünk.

Azonban, hogyha elég tudatosak vagyunk, akkor most, ebben a lendületes időszakban kezdünk el gyakorolni arra, hogy értékeljük a napsütést. Minden nap. Elég csak visszagondolni egy zord, -15 fokos téli hajnalra, ami talán segíthet megfelelően értékelni a 30 fokkal melegebb időjárást. Ilyenkor képesek vagyunk bevallani magunknak, hogy milyen boldogságot okoz a napsütés. Jegyezzük hát meg azt a gondolatszikrát, és raktározzuk el mindaddig, amíg kételyeink támadnak. Adott pillanatban pedig bátran előhozhatjuk annak emlékét, és kellő gyakorlás után a gondolatunkkal meg is teremtettük a saját boldogságunkat. Ismét.

Szokták mondani, hogy fejben dől el. Milyen igaz…

Tisztelettel:

Tom Newgie