Benne volt a pakliban, hogy elérkezik ez az idő is, hiszen tudat alatt kavarogtak a gondolatok a fejemben, és kerestem azt az utat, ami a legjobb lehet nekem. Hiszen mindenki a legjobbat szeretné magának, és miért lennénk magunk ellenségei? A test, amiben élünk, szabályok szerint működik. Néha ezek a szabályok lazábbak, néha erősebbek. Sőt, van, hogy ugyanazon szabályt betartva egyszer ez, másszor az az eredmény. Nem, a képpel ellentétben nem receptet szeretnék megosztani, hanem egy rövid történetet az életmódomban bekövetkezett változásról.

Majdnem 2 évig vegán életmódot folytattam. De nem mondom azt, hogy ezennel vége. Az alapelvek, a meggyőződések azonosak, csupán némi finomhangolásra volt szükség. Igen, technikailag már nem vagyok vegán, a napjaim 90%-ban mégis tartom ezt. Ugyanis saját döntésemből úgy határoztam, hogy hagyom, hogy a hal visszaússzon az életembe. Sosem volt bajom a hússal, mindig is szerettem, és egészségügyi meggyőződésből hagytam el. Azonban egy vitaminhiány közelébe kerülve az élet – és persze az orvostudomány – felhívta a figyelmemet arra, hogy érdemes jobban odafigyelni, és lehet, hogy az én, egyéni, testreszabott életmódomban apró változásokat kell eszközölni.

“Az étel arra van, hogy jókedvűek legyünk tőle.” Virginia Macgregor

Ez lett tehát a hal, amit természetesen mindig is szerettem. A sok jótékony hatás mellett pedig B12 vitamint tartalmaz, amit a vegánok nagyon nehezen tudnak természetes formában pótolni. Talán a termőföld tartalmazza, amit bevallom, ritkán eszem. És igen, válaszhattam volna azt, hogy tovább kutatok, és keresek olyan párosítást, ahol a B12 vitamin egy másik vitaminnal megfelelően felszívódik, de a saját döntésemből úgy határoztam, hogy itt az ideje annak, hogy a lappangó gondolatot valósággá váltsam, és visszaengedjem a halat az étkezésembe.

Így, amikor közel 2 év után újra húst ettem, kissé lelkiismeretfurdalás közeli érzésem volt. Persze mindez 2 perc alatt elmúlt, hiszen magammal is megbeszéltem, hogy a döntésem szabadságának hőse vagyok, és nem tartozom senkinek magyarázattal. Nem hinném, hogy gyenge lennék, hiszen a 2 év alatt sosem szegtem meg a húsmentes élet szabályait. Most számos praktikus okot is fel tudok sorolni, mert így egy vendégségben nem szükséges párolt salátát ennem rizzsel.

Nem is tudom, hogy most milyen kategóriába tartozom, de ezek úgyis csak szavak, és skatulyák. Ezzel pedig nem foglalkozom. Sőt, a gúnyos, elismerő, bátorító, lebeszélő, vagy éppen semleges megjegyzésekkel sem. Van egy elképzelésem, és vannak adatok, amik támogatják, vagy épp elutasítják az álláspontomat. Ennek a közös metszetén vagyok, mindig is ott voltam. Persze ez a metszet eltolódhat, mint történt ez most is.

Bevallom, nagyon finom volt az a lazac, amit először ettem, és jó volt az, hogy a főzési technikám nem alakult át annyira, hogy ne tudtam volna elkészíteni. Továbbra is az átlagos életmódhoz képest szigorú – de általam szeretett – szabályok szerint élek, tej és tojás nélkül, és mostmár hallal. Se nem vegán, se nem húsevő nem vagyok most? Kinek van joga megítélni, elítélni? Én hiszek a döntés szabadságában, és abban, hogy a saját testem úgyis jelzi felém, hogy mi számára a legjobb. Mindezt pedig úgy szeretném kiegészíteni, hogy sokkal több testmozgást viszek a mindennapokba, és szerencsére, a tavasz közeledtével nagyobb teret kap a futás, amit imádok.

Ez tehát a rövid történetem, köszönöm, nagyon jól érzem magam ebben. Persze most kissé furcsa ez, de hamar bele fogok szokni. Ha mindezzel kapcsolatban kérdésed, észrevételed, tanácsod van, ne habozz, tedd fel bátran. Hal ide vagy oda, egy biztos, csak én tudhatom, mi is jó nekem igazán.

Tisztelettel:

Tom Newgie

Reklámok