Mo Gawdat Boldogságképlet c. könyvét olvasom. Mo a Google X CBO-ja volt, és tragikus hirtelenséggel elhunyt fia késztette arra, hogy megírja könyvét, amellyel az örömteli élethez vezető út megtervezését célozta meg.

A könyv tudományos, filozofikus, pszichológiai alapossággal mutat be számos élethelyzetet, és gyakorlati tanácsokkal, érdekes történetekkel gyönyörködtet. Nem értem a végére még, azonban elérkeztem egy érdekes témához, ami boncolgatásra szorul.

Mo azt állítja, hogy a tudás, a tanulás az élet elengedhetetlen pillére. Azonban mégis érdekes megfigyelni azt, hogy minél többet tud, ért az ember, annál jobban rájön arra, hogy mennyire keveset tud valójában. Hiszen a horizont kitágításával kiderül, hogy az életnek, a gondolkodásnak, a tudásnak az a szelete, amit magunkénak érzünk, az nagyon elenyésző ahhoz a halmazhoz képest, amelyet úgy hívunk: A tudás.

Ebből következik tehát, hogy az az érzés, ami azt sugallja, hogy elvesztünk a tudásrengetegben, az jó eséllyel azt jelenti, hogy egyre több mindent tudunk. De természetesen amiatt, hogy egyre több válaszunk van, egyre több kérdést is tudunk feltenni, ami egy végtelen spirállá tud alakulni.

“Az igazi tudás az, amikor az ember ismeri a tudatlansága mértékét.” Mo Gawdat

Amikor először olvastam ezeket a gondolatokat, akkor furcsa volt. Azonban néhány napig érleltem magamban ezeket, és arra jutottam, hogy ez teljesen rendben van így. Ugyanakkor hiba lenne azt feltételezni, hogy emiatt felesleges energiát fektetni a tanulásba, az új tudás, tapasztalat megszerzésbe, hiszen úgyis csak azt érezzük, hogy nagyon sok dolgot nem tudunk. Ellenkezőleg. Durva példával ez olyan lenne, hogy úgyis meghalunk, minek élvezzük az életet arra az időre, ami adatott nekünk. Pont a felfedezés szabadsága adhatja a motivációt, az új felkutatásának izgalma, és az értés értelmezés pillanata. Sokszor pedig sokkal izgalmasabb az oda vezető út, mint maga a célállomás.

Ez azt jelenti, hogy ne azért tanuljunk, hogy elmondhassuk, hogy tudjuk, hanem azért, mert az út során rengeteg váratlan, és kellemes meglepetés várhat. A tudás hatalom, szokták mondani. Azonban ez kétélű fegyver. Az semmiképp sem jó következtetés, hogy a tudásunk növekedésével egyre kevesebbek vagyunk. Csak fontos felismerés, és mérce lehet az, hogy az ember felismeri, mik a hiányosságai, pótlandó területei az életének.

Ez pedig adhat egy állandó késztetést, motivációt arra, hogy mindig válaszokat keressünk, és kérdéseket tegyünk fel. Jómagam el sem tudom képzelni az életet állandó tanulás, fejlődés nélkül. Ugyanakkor el tudom fogadni, ha valaki megelégszik egy bizonyos szinttel. Az biztos azonban, hogy a magunkba fektetett energia, tőke, idő az, ami a legjobb befektetés. Mindig így volt, mindig így lesz.

Ha befejeztem a könyvet, írok róla egy hosszabb összefoglalót, de az eddigiek alapján is bátran ajánlom mindenkinek.

Tisztelettel:

Tom Newgie