Vannak történések az életben, amik talán ugyanyannyi jelentőséggel bírnak, mint bármi más, mégis sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak. Általunk. Valószínűleg arról van szó, hogy olyan iránymutatásokat gyártunk saját magunknak, amik sokkal jobban beleillenek abba a miliőbe, amit kialakítottunk magunknak. Lényegében arról lenne szó, hogy gondolatainkat olyan irányba befolyásoljuk, ami számunkra kedvező, inspiráló, adott esetben sorsfordító lehet. Ez félelmetes és zseniális egyben, mert mindez azt jelenti, hogy képesek vagyunk a gondolataink által olyan erőteret képezni, ami a helyes úton tart minket.

Az ilyen élethelyzetekben jutunk arra a megállapításra, hogy az adott tapasztalt történés egy jel volt. Amit persze úgy kezdünk el értelmezni, hogy az nekünk kedvezzen. És mindez nagyon jó.

Tudatában mindennek, most szeretném leírni azt a jelet, amit a gondolataim átalakítottak, és olyan energialökettel láttak el, ami nagyon jó érzés. A jó idő kedvezett abban az elhatározásomban, hogy újra rendszeresítsem a kinti testmozgást az életemben, és ennek a futás most a legerősebb kivetülése. Ma már számtalan applikáció segít mérni, eltárolni az eredményeket, és az én mai kvótám 30 perc futásban manifesztálódott. Ez számomra kicsivel több, mint 6 km-t jelent.

Bevallom elsőre picit soknak is gondoltam, de futás közben érkezett az a bizonyos jel, ami által hirtelen szuper-motivált lettem, a futásban pedig könnyed, és erőteljes. Arról van ugyanis szó, hogy a futás megkezdésekor még verőfényes napsütés volt, de ahogy kiértem a parkba, és az első körömet róttam, láttam, hogy fekete felhők közelednek. Pontosan tudtam, hogy a napi célomat teljesíteni fogom. Ahogy folytattam a köreimet, az egyik oldalon a lemenő nap égette az arcom, az ellenkező oldalon pedig egyre közeledett a sötét, mogorva felhőtömeg. A két jelenség találkozása pedig gyönyörű, dupla szivárványt eredményezett. Emiatt hirtelen nagyon sok szép, régi emlék jutott eszembe, amik a viharhoz, és a szivárványhoz kötődnek.

“Ha szivárványt akarsz látni, el kell viselned az esőt.” Dolly Parton

Aztán a sokadik körben szépen lassan elmúlt a szivárvány, és a pozitív emlékek lendületében egyre jobban azt éreztem, hogy még órákig tudnék futni. Azon nyomban pedig elkezdett zuhogni az eső, de úgy, hogy a lemenő nap még mindig szikrázott a másik oldalon. Én pedig futottam tovább, mert pontosan tudtam (azaz így értelmeztem, mert így szerettem volna értelmezni), hogy arról van szó, hogy ennyit üzent az élet:

  • Emlékeztettelek, hogy milyen szép dolgok történhetnek az életben
  • Megmutattam, hogy ennek ellenére viharos dolgok is jönnek
  • Mindezt azért tettem, hogy megértsd, a jó és a rossz dolgok egymást váltják, és talán csak a rossz által tudjuk igazán értékelni a jót
  • Mindez azonban téged nem tántoríthat el a célodtól, sőt, adjon erőt, mert a viharos idők ellenére haladtál tovább az utadon, elérve a kitűzött célt

Mindez sokkal többről szólt, mint egy átlagos futásról. Arról szólt, hogy olyan értelmet adtam egy jelnek, ami hatalmas löketet, és motivációt adott. Amire nekem is szükségem van, és magamnak is erőfeszítéseket kell tennem annak érdekében, hogy mindezt fenntartsam. De megteszem. Főleg úgy, hogy pontosan tudom, hogy mindez milyen óriási energiatöltettel tud ellátni.

Nem állítom, hogy menj le futni a viharban, és minden rendben lesz. Mindössze annyit szerettem volna elmondani, hogy néha váratlan helyeken találjuk meg az iránymutatást, a választ a talán még fel sem tett kérdésre. Annyit viszont biztosan tanácsolhatok, hogy amikor érzed, hogy ilyen pillanat közeleg, akkor figyelj arra, hogy teljes mértékben átadd magad a jelennek, és engedd, hogy átjárjanak az érzések, és az elméd pedig tegye a dolgát, és értelmezze mindezt a leghasznosabb módon. Nekem ma sikerült, és nagyon pozitív érzés ez most.

Tisztelettel:

Tom Newgie

Reklámok