Szeretjük azt hinni, hogy mi magunk tökéletesek vagyunk, és a világ körülöttünk romlott. Szeretjük azt hinni, hogy nekünk mindig igazunk van, és a világ gondolkodik rosszul. Szeretünk dolgokat elhinni, mert úgy könnyebb nekünk, kevésbé fájdalmas nekünk, és egyszerűbben elfogadható nekünk. Nekünk, nekünk, nekünk. Bár, ha már itt tartunk, ki ítéli meg, hogy mi az igaz, mi a rossz gondolat?

accomplishment accuracy accurate achievement

Fontos látni, hogy a személyiségünk természeténél fogva elsősorban magunkat védjük a világ megpróbáltatásaitól, és olyan kifogásokat gyártunk, amiket még magunk is elhiszünk. Mindezt azért tesszük, hogy a saját magunkban keltett feszültségeket mérsékeljük. És azt mondják, hogy minél műveltebb valaki, annál hihetőbb kifogásokat gyárt maga számára. És ebből építünk fel egy hamis várat, ami egyre csak növekszik, ami által konstatáljuk, hogy ez a módszer kiválóan működik.

“Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.” Bertrand Russell

Ez a vár kiválóan alkalmas arra is, hogy ne vegyünk tudomást a valóságról. Mert így kényelmesebb. És paradox módon az ilyen módszerrel végrehajtott feszültségek mérséklése ellenére mégis elindul egy belső feszültség, ami pont olyan apró mértékben növekszik, hogy észrevétlenül válik ketyegő bombává. Viszont legtöbbször, amikor szembesülünk vele, ráébredünk, hogy fájdalmas munkával bontható le minden hamis várfal. Ekkor azonban megint a könnyebb utat választjuk, és a komfortzóna biztonságából igyekszünk új stratégiát építeni.

Bizonyára te is ilyen vagy, én is ilyen vagyok, vélhetően mindannyian. Azonban nem törvényszerű, hogy ez változatlan maradjon. Nekem egy hosszú gondolatfolyam hozta elő azt, ami szembesített azzal, hogy mi az a legerősebb tényező, ami a saját utamba áll bizonyos élethelyzetekben. Szinte bámulatos, hogy mennyi mindent megmagyaráz az életemben történt eseményekkel kapcsolatban, és nagyon örülök, hogy erre ilyen formában derült fény. A sorok írása közben gondolkodtam azon, hogy leírjam-e, mi az, és végül úgy döntöttem, hogy mindenképp. Mindjárt írom is, hogy miért.

Ez a fejlesztendő terület nem más, mint a bátorság. Nem katonai, vagy fizikai értelemben persze. És azért fontos, hogy mindezt leírom, mert egy apró lépéssel bizonyítom magam felé, hogy nem lehetek gyáva, hogy nem vallom be, hogy ez fejlesztendő terület az életemben. Ugyanis tudatosan szeretnék ezen javítani úgy, hogy minél több szituációban kisétálok a komfortzónámból. Nem állítom persze, hogy gyáva lennék, azonban minden bizonnyal a bátorság egy olyan terület, ami erőteljes támogatója lesz majd azoknak az erősségeimnek, amelyeket az elmúlt években sikerült kifejlesztenem.

Be kellett tehát vallanom magamnak, hogy ez egy gyengeségem, olyan, amit érdemes fejlesztenem. Az első lépéssel tehát lebontottam a hamis várfal ezen szegletét, és beláttam, hogy lesznek fájdalmas pillanatai. Viszont azt is tudom, hogy kellő magabiztossággal és kitartással hatalmas lehetőségek előtt állok. És akármilyen furán hangzik, bátorsággal tudok tenni azért, hogy bátrabb legyek. Valahogy úgy képzelem el az egészet, hogy szituációk kavalkádjában megtapasztalom, hogy a saját fenntartásaim állítanak csupán gátat, és ezeket átlépve pozitív energia tud felszabadulni, aminek a gyakoriságát és intenzitását olyan szinten érdemes tartani, ami emlékeztet rá, hogy nincs mitől tartani.

Szeretjük azt hinni, hogy mi magunk tökéletesek vagyunk, de fogadjuk el, hogy sosem leszünk azok. Nincs is rá semmi szükség. Elegendő, ha folyton pásztázzuk azokat a területeket, amelyek gyengébbek a többinél, ha pedig érdemesnek találjuk arra, hogy javítsunk rajta, akkor vágjunk bele! Én a siker kulcsát a sikerélmény gyűjtésében látom, hiszen bármi újat is teszünk, óriási lendületet tud adni, amikor elégedettséget érzünk. Persze itt hozzákapcsolható az is, hogy ettől még lesznek kudarcok. Viszont, ha a kudarcot azzal az értelemmel látjuk el, hogy hozzásegít a későbbi sikerhez, akkor máris nagyobb beleéléssel tudunk haladni a kikövezetlen, néha esőerdei úton.

Sok a teendőm, azonban az első kettő fontos lépést megtettem. Felismertem a gyengeséget, továbbá hajlandó vagyok ezen változtatni. A változtatás tervét pedig már szövöm is.

Tisztelettel:

Tom Newgie