Nem minden arany, ami fénylik. Szokták mondani például akkor, amikor az ember egy csapdának látszó helyzet felé tart. Vagy éppen csak azért, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy minden éremnek két oldala van. Persze nem szeretném a népi bölcsesség végtelen – és mégis tudatosan felépített – tárházát felvonultatni, csupán azt szeretném kiemelni, hiába vagyunk ezekkel teljesen tisztában, mégsem gyakoroljuk a mindennapokban.

Mindjárt kifejtem, mire is gondolok pontosan, azonban előtte szeretném elmondani, honnan jött ez a gondolat. Mostanában sok riportot, interjút, beszélgetést láttam híres emberekkel, akikről mindannyiunknak van egy kialakult képe. Olyan kép ez, ami a művészeti, előadói, vagy egyéb tevékenység által alakul ki bennünk, és sajnos ez nyomja rá a bélyegét az illetőről alkotott véleményünkre is. Persze nem csak arra gondolok, hogy a gonosz filmszereplő biztosan gonosz a magánéletben, vagy a naív, bájos műsorvezető sosem ideges, vagy épp nincsenek mindennapi problémái.És igen, magam is legtöbbször ebbe a csapdába esem. Hiszen az agyunk úgy működik, hogy a rendelkezésre álló információk alapján dolgozik, és az esetleges hiányos mozaikokat kipótolja. Ugyanakkor nem mindegy, hogy a kipótolt rész milyen szemléletből táplálkozik, mert ennek eredőjeként ítélünk el valakit jogtalanul, vagy épp csodálunk indok nélkül.

Az interjúk, riportok, beszélgetések által eszméltem rá arra, hogy a legtöbb hazai, közéleti személyiségről alkotott véleményem nem valós. Nem arra gondolok, hogy elítélem őket 1-1 tevékenységük miatt, csupán arra, hogy az a kép, ami a fejemben élt róluk, nem a valós kép. Ezek a beszélgetések pedig arra jók, hogy kiléptetik magukat a túlmisztifizált létből, és emberi valójukba ültetik vissza az alanyokat. Oda, ahova egyébként is tartoznak. Hiszen a sztár is ember, a színész is, a humorista, a zenész, és a lelkész is.

“Csak akkor indulhatsz el a népszerűség felé vezető göröngyös úton, ha hajlandó vagy őszintén szembenézni önmagaddal.” Meg Cabot

Mindennapi problémákkal küzdenek, mindennapi élethelyzetekkel találkoznak. A különbség talán az, hogy nem mindennapi tehetséggel, kitartással, odaadással léteznek egy ügyért. Előbbit hajlamosak vagyunk elfelejteni, utóbbit pedig felnagyítani. Őszintén szólva nekem mindig pozitív csalódás, amikor például egy beszélgetős műsorban láthatom, hogy az általam elképzelt karakter nem is olyan, amilyen. Mert jellemzően sokkal mélyebb gondolatokkal, meglátásokkal rendelkezik, olyanokkal, amik az addig általa sugárzott csatornákon nem ért el a mozaik-gyűjteményembe.

Manapság egyébként sincs sok időnk arra, hogy az emberi kapcsolatokat elemezzük, analizáljuk, javítsuk. Pedig nagy igény lenne rá, mert ezek eredményeznek mély, őszinte beszélgetéseket, és ezek eredményeznek igazi értékeket.

Nem minden arany, ami fénylik. Azonban az ellenkezője is igaz, mert attól, hogy valami nem fénylik, attól még lehet arany. Persze a dolog átvitt értelmében. Talán csak abban bízom, hogy a pozitív csalódások tapasztalatát átadhatom neked, kedves olvasóm, mert mindenkinek joga van véleményt alkotni bárkiről, viszont a tanácsom az, hogy ez megfontolt, és ne egyoldalú források által történjen.

Tovább megyek, nem is biztos, hogy ez csupán az emberi kapcsolatokra értendő, a körültekintés, a tájékozódás fontos az élet minden területén. A politikában, a gazdaságban, a szerelemben, a karrierben, a zenében, a táncban, a mindenben. Sokszor azt hisszük, hogy az emberek álarcot viselnek, nem szívesen fedik fel magukat, lábujjhegyen élnek, azonban a kellő nyitottsággal, és éberséggel felderíthetőek, és felnyithatóak ezek az álarcok. Őszinte közeledés, érdeklődés, türelem, és kitartás szükségeltetik csupán.

És idő. Mert az értékes idő az, amivel jelezheted a másik felé, hogy számodra fontos. Talán senki sem olyan, amilyen. És talán jól is van ez így.

Tisztelettel:

Tom Newgie