A napokban ráakadtam egy nagyon motiváló videóra. Röviden leírom, mi volt benne: Egy amerikai tehetségkutató válogatójára jelentkezett egy 29 éves lány. A zsűri meglepetten konstatálta, hogy mellettük áll egy segítő, aki jelbeszéddel fordítja a színpadon izgatottan álló lánynak, amit a rövid bemutatkozás során kérdeznek tőle.

Kiderült, hogy 10 évvel ezelőtt egy betegség következtében elvesztette a hallását, de mivel már előtte is szeretett énekelni, ezért nem adta fel, és vizuális segítséget nyújtó eszközökkel, és az izommemória által folytatni tudta szenvedélyét. Ő maga egy ukulelével, további két zenésztársa pedig egy szintetizátorral és egy gitárral kísérte. Olyat énekelt, hogy felrobbant a több ezres auditórium.

A dal végeztével sírva állt – mezítláb, hogy a színpad rezgései is segítsék a tempó tartásában – a közönség előtt, akik állva tapsoltak. A zsűri óriási lelkesedéssel juttatta tovább.

Nem tudom, hogy végül hogy szerepelt a versenyben, mert ennek nem jártam utána. Ez nem is igazán lényeges. Számomra a fő mondanivaló az, hogy céllal jöttünk erre a világra. Persze magunknak kell felfedezni ezt a célt, ha pedig megleltük, akkor kezdődik a csoda. Ő még annak ellenére sem adta fel az éneklést, hogy azt a képességét veszítette el, ami a második legfontosabb dolog. Szerencsére az első legfontosabb dolgot nem vesztette el: a lelkét.

Hiszen óriási motivációval újraépítette az életét, és nem hagyta, hogy a negatív körülmények lehúzzák. Sőt, talán ebből merített erőt. És milyen jól tette.

Ha az ember legyőzi a saját maga által állított korlátokat, akkor idővel eljut arra a lélektani szintre, hogy bármit, ismétlem bármit elérhet. Még a kilátástalannak tűnő helyzet is tartogat lehetőségeket. És nem is kell ezen írás által hatalmas erőre kapni. Mégis fontos, hogy lásd, számtalan ilyen élettörténetre lehet bukkanni.

“A jóságra néha a pokol kellős közepén bukkan rá az ember.” Charles Bukowski

Adjon tehát neked is erőt minden ilyen történet. A legjobb hozzáállás, amit tehetsz, hogy keresed a miértedet, és sosem adod fel. Mondhatod, hogy könnyű mindezt leírni. Tudom, hogy ez nehéz néha, sőt, azt is tudom, hogy mindenkinek a saját gondja a legnagyobb. Viszont azt is tudom, hogy megoldani csak te tudod.

Én most csak egy pozitív példát szerettem volna bemutatni, ami nekem is hatalmas pozitív energiát, és motivációt adott. Mert ez nekem is segít abban, hogy a nehéz helyzetekben emlékezzek arra, hogy soha, soha, soha ne adjam fel. Nincs olyan körülmény ebben az életben, ami gátat szabhat az utamnak, ezért haladok előre.

Én is mezítláb állok az élet színpadán, hogy minden rezdülés átjárja az egész testem, hogy érezzem minden rezdülésben, hogy jó, hogy élek!

Tisztelettel:

Tom Newgie

Reklámok