Feszegetjük, átlépjük, vagy maradunk a komfortzónában? Neveltetési, filozófiai, személyiség beli kérdés az, hogyan viszonyulunk ahhoz a belső határhoz, amit magunk elé állítottunk. Sokszor nem is tudatosul bennünk, hogy milyen kritériumok szerint alkottuk meg ezt a vonalat, ami pontosan emiatt rejteget veszélyeket.

A magunkkal szemben meghatározott elvárások lehetnek ugyanis alultervezettek, vagy épp túlzóak is. Azt gondolom egyik sem kívánatos állapot, hiszen egyik esetében úgy éljük mindennapjainkat, hogy sokkal több van bennünk, mint amit megteszünk. Ez persze biztonságérzetet ad. A másik esetében azonban nem jól megtervezett célok, és teherbírás miatt túl sokáig tartózkodunk a határainkon túl. Ez nyilván hosszú távon nem kívánatos, hiszen fizikai, lelki tünetei egyaránt jelentkezhetnek.

Habár a túlhajszolt élet nagyobb veszélyeket rejt, fejlődési szempontból közel egyenértékű azzal, amikor állandóan a határaink alatt mozgunk. Szokták mondani, hogy az igazi fejlődés a komfortzónánkon kívül vár ránk. Oda kimerészkedni pedig bátorságra van szükség, valamint arra, hogy ismerjük a határainkat, és a “határőrt” is. Méghozzá azért, hogy könnyedén átkelhessünk, ugyanakkor szükség esetén vissza is jussunk. Az egyensúly tehát különösen fontos, mert minden tevékenységben fontos a pihenés, a következő kihívásokra való felkészülés.

Nem árt emiatt ismerni a saját szándékunkat. Hiszen mindenki máshogy reagál különböző helyzetekre. Van, akit feltölt az, ha túllépi a határait, van, akit egyenesen megrémiszt, sőt, iszonyodik tőle. Bár pontosan az előbbi miatt van szükség arra, hogy ne csak a kellemes érzetre törekedjünk, hanem fogadjuk el azt, hogy odaát is jó lenni. Csak tudni kell visszatérni, és tudni kell, hogy mi a célja egy-egy ilyen “kirándulásnak”.

Az elmúlt hónapok az én életemben megerősítették a határvonalakat, és pontosabb képet festettek arról, hogy hogyan szeretném menedzselni az életemet. Úgy vélem, jó, ha van egy tervünk, ami előre meghatározza, feltérképezi, meddig vagyunk hajlandóak elmenni egy ügy érdekében. Legyen az munkahelyi, magánéleti dolog, tanácsos lehet felkészülni előre, és definiálni azokat a mérföldköveket, amik bizonyos jelzéssel, üzenettel szolgálnak magunk felé.

“Sokra viszem majd az életben, mert hiszek magamban. Egyelőre még nem tudom, mit akarok a jövőtől, ennek azonban az az oka, hogy a határ a csillagos ég.” Jennifer Niven

Néhány előre definiált szabállyal könnyedén felismerhető, hogy vajon átléptük-e a határunkat, vagy sem. Hiszen, ha tudom, hogy nekem 8 óra alvásra szükségem van, és azt is tudom, hogy 1 hét után már nagyon fáradt vagyok a 6 órával, akkor jó magamban tisztázni, hogy pár nap után már közeleg az a pont, amikor aludnom kell egy nagyot. Vagy, ha tudom, hogy napi 12 óra munkával a hétvégére olyan kimerült leszek, hogy csak aludni tudok, akkor igyekszem jelezni, hogy túlterhelt vagyok, és szükség van egy olyan megoldásra, ami enyhíti a feszültségemet.

Abban biztos vagyok, hogy a határaink definiálása sok gyakorlással lehetséges, és azáltal, hogy sokszor átlépjük azt. De végtére is ennek segítségével tudunk fejődni, és ismereteket szerezni saját magunkkal kapcsolatban. Ha azt érzed, hogy elmosódtak a határok, akkor biztosan rossz helyen jársz, és ideje lelassítani. Akár egy erős kézifékes lassítással is. A mi életünk a mi életünk. Senki más nem dönthet róla, senki más nem felelős érte. Magunkért kell mindezt megtenni.

Tisztelettel:

Tom Newgie

Reklámok