A véletlenek sorozata – vagy épp a nagy mesterterv, ami váratlanul lecsap ránk annak legpozitívabb értelmében – sok-sok érdekességet tartogat. Amikor az ember ráakad egy olyan értékes információra, gondolatmagra, ami elméjében gyorsan virágba borul, akkor olyan pillanatokat lehet átélni, amelyek miatt érdemes minden reggel célokkal, álmokkal felkelni. Ha az ember elég ügyes, akkor idővel azt is megtanulhatja, hogyan találhat legegyszerűbben ilyen kincsekre.

Én most egy olyan kincsesládát nyitottam ki, amely egy rövid videót tartalmazott, és amikor elindítottam, nem is sejtettem, hogy arról szól, amiről. A borítóképen ugyanis egy fiatalember ült a zongoránál, ezért gondoltam, meghallgatom, miről dalol. Egy melankolikusnak tűnő, külső megfigyelő által szinte már depresszívnek mondható műről van szó, amit magam is így gondoltam egészen addig a pontig, amíg a dal befejeztével el nem mesélte azt, mi is történik ilyenkor valójában.

multicolored mosaic photo

Mert ő nagyjából 15 éve ír ilyen, szomorúnak, mélabúsnak tűnő dalokat. Mégis elmondta, hogy ez egy óriási feltöltődés ilyenkor, mert az, aki figyelmesen szemléli a dalszöveget, és a hozzá illő zongorakíséretet, az valójában meglátja a valódi üzenetet. Gyógyító erővel bír minden ilyen dal, mert arra emlékeztet minket, hogy emberek vagyunk. Méghozzá olyan értelemben, hogy ér minket szomorúság, veszteség, bánat, gyász, kudarc. És nincs az a pozitív szemlélet, ami ezek megélését tagadná, hiszen minden érzelmet meg kell élni annak érdekében, hogy erősebb, tapasztaltabb, teljesebb emberként tudjunk tovább haladni.

“Csak a zene képes (…) tökéletesen életet adni a dalban elmondott történetnek.” Tillie Cole

Arról van tehát szó, hogy az emberi valón túl biztosítékot nyerünk, hogy az érzelmek sötétebb oldalán sem vagyunk egyedül, hiszen mások is éreznek ugyanígy. Ezek a dalok természetesen sosem lesznek ott a táncparkett hanghullámaiban, teljesen más célt szolgálnak. Talán inkább az a céljuk, hogy egy hosszú nap végén egy lobogó gyertya fényében elmerengve hallgassuk őket, és építsük általa érzelmi fellegvárunkat.

És amikor végignézek a zenei munkásságomon, akkor a zongorám billentyűinek emlékében sok olyan dalra emlékszem vissza, amelyek hasonló célzattal készültek. Sokuk csak a pillanatot képezték le, sokuk pedig megőrzésre került. De ez a videó segített érzelmezni magam számára, hogy miért is készülhettek, és készülhetnek ma is az ilyen hangulatú dalaim. Hiszen segítenek. Egy olyan világ képét tárják ki, ami megmutatja, hogy emberek vagyunk, és az érzelmek ilyen széles palettája teljesen normális. Az pedig már ránk van bízva, hogy a minket ért eseményekre hogyan reagálunk, milyen következtetéseket vonunk le, és hogyan lépünk tovább azokból.

Az mindenesetre biztos, hogy a zene hatalamas segítségünkre lehet akkor is, amikor úgy tűnik, a világ összeesküdött ellenünk. Valójában ilyenkor csak próbál megerősíteni minket, és rávilágítani azokra a területekre, ahol még dolgunk van. Ez az izgalmas az egészben.

Most pedig megyek a zongorámhoz, mert hív, közölni szeretne velem valamit. Hát halljuk.

Tisztelettel:

Tom Newgie

Reklámok